Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
lökéshullám terápia

Porcleválás, a sportolók gyakori problémája

Dr. Páll Zoltán Fájdalomközpont aktív fájdalomcsillapítás porcsérülés

A köznyelv porcleválásnak ismeri, az ízületben található porcgyűrűk (meniscusok) sérülését, amely nem csak a profi, hanem a hobbi sportolókat egyaránt érintheti. Arról kérdeztük Dr. Páll Zoltánt, a Fájdalomközpont traumatológus-sportorvosát, hogy mi áll ennek a problémának a hátterében, valamint, hogy hogyan kezelhető és gyógyítható ez a károsodás.

MI A PORCSÉRÜLÉS?

A térdízületben két porc gyűrű található, amelyek kollagén rostokból, kötőszövetből és közéjük beépülő porc-sejtekből állnak.  Ezek a gyűrűk, a combcsont és a sípcsont felszínei között helyezkednek el, biztosítva azok pontos, stabil illeszkedését.  A térdsérülések jelentős részében ezek a gyűrűk sérülnek, általában mozgás közben, valamilyen hirtelen rossz mozdulat során. Tipikus esete ennek például, amikor a talp letapad, a térd behajlik, az egész test és a térd kifelé fordul. A károsodást okozhatja még túlterhelés, helytelen terhelés és nem megfelelő eszközhasználat. Előfordulhat az is, hogy a porc károsodása nem egyszeri sérülés következménye, hanem ismétlődő traumák hozzák létre.

A HOBBY ÉS A PROFI SPORTOLÓK EGYARÁNT VESZÉLYEZTETETTEK

Sportsérülések esetében az érintettek egyik nagy csoportja, a fiatal, aktív, gyakran profi szinten sportolók, a másik pedig a 35-40 év körüli szabadidős sportokat végző korosztály. Az egyes mozgásformák közül, különösen azok a sportok veszélyesek, melyeknél a térdre csavaró erők hatnak, mivel minden esetben csavaró mozdulat okozza a porcgyűrű szakadását. Ilyen pl. a kézilabda, a labdarúgás, a tenisz, a squash, a ping-pong. Mindennapi életünkben a lépcsőzés, közlekedési eszközről történő leszállás, egyenetlen terepen történő járás során jelentkezhetnek nagyobb gyakorisággal ilyen típusú sérülések.
 

TÜNETEK

A porc sérülés legjellemzőbb tünete a mozgáskorlátozottság. Ha a sérült porc beakad, a térdízület hajlított helyzetbe kerül, amelyből nem lehet kinyújtani.  Másik leggyakoribb panasz a fájdalom, amely terhelésre, mozgatásra, a lábszár ki- és befelé forgatásakor jelentkezik.  Az ízület nyomás érzékennyé, a térd instabillá válik. Akut porc sérülés esetén, amennyiben a szalagok és az ízületi tok belső felszínét borító savós hártya is sérül, vérömleny keletkezik.

A SÉRÜLÉS ELLÁTÁSA

Porc sérülések esetében műtéti beavatkozásra van szükség, amelyet manapság arthroscopiaval (műtétek elvégzésére is alkalmas ízületi tükrözés) végeznek, melynek során eltávolítják, vagy visszavarrják a sérült porcot. „Nagyon fontos, hogy a porcgyűrűk szakadását időben ellássuk, mert ennek elmulasztása tartós fájdalom kialakulásához és az ízületi porc károsodásához is vezethet. Ha elmulasztjuk, hogy időben szakorvoshoz forduljunk, akkor lassabb felépülésre számíthatunk, illetve azt is kockáztatjuk, hogy nem következik be teljes gyógyulás, és nem térhetünk vissza eredeti életvitelünkhöz, legyen az a sportolás, vagy akár a mindennapi munkavégzés” –figyelmeztet Dr. Páll Zoltán

REHABILITÁCIÓ KÉT ALAPPILLÉREN

Annak érdekében, hogy az ízület a lehető leghamarabb újra panaszmentesen működjön, szakmai felügyelettel kísért rehabilitációra van szükség, amelynek két alappillére van, az egyik az aktív fájdalomcsillapítás terápia, másik pedig a funkcionális gyógytorna.  Az aktív fájdalomcsillapítás terápia kiválóan alkalmas a műtét előtti kezelésre és a műtét utáni felépülés elősegítésére is. Ez egy injekciós eljárás, amely a probléma gyökerénél hat és rendkívül eredményesen a szünteti meg a fájdalmat, a gyulladást és a mozgáskorlátozottságot. „A hatóanyagot a térd ízületei köré fecskendezzük be, így az rögtön a fájdalom kiindulópontjához jut el. Támogatja a sérült szöveteket és porcokat, és természetes összetevői révén segíti azok újjáépülését. A porc varratok esetében fokozottan ajánlott ez az injekciós terápia, amelyet ha a műtétet követően kúraszerűen alkalmazunk, akkor hatékonyan támogathatjuk a térdízület gyógyulását. Ez azért nagyon fontos, hogy minél hamarabb visszatérhessünk eredeti életvitelünkhöz” –javasolja Dr. Páll Zoltán.  Miután megszűnt a fájdalom és a gyulladás, a kezelést funkcionális gyógytorna követi, amely visszaállítja az izmok-ízületek statikai és dinamikai egyensúlyát és a megfelelő mozgástartományt. A térdízület esetében kellő hangsúlyt kell fektetni az izomzat erősítésére is, mivel az jelentős szerepet játszik az ízület stabilizálásában.

 

Forrás: Fájdalomközpont (www.fajdalomkozpont.hu)

 

0 Tovább

Komplex és természetes fájdalomcsillapítás

A gerincferdülés következménye, csípőízületi porckopás lehet

Dr. Arnold Dénes Arnold fájdalomközpont aktív fájdalomcsillapítás csípőizületi porckopás csípőizületi arthrosis

Felnőttkorban sokan vagyunk kénytelenek szembenézni a csípőízületi porckopással, amely gyakran a gyermekkorban kialakuló gerincferdülésre vezethető vissza. Dr. Arnold Dénes Arnold, a Fájdalomközpont fájdalomspecialistája arról beszél, hogy mit tehetünk akkor, ha már kialakult ez a probléma, hogyan lehetséges a kezelése és a kínzó fájdalom megszüntetése?

A csípőízületi porckopás lehetséges okai

gerincferdülés során, az ízületek egyenetlenül terhelődnek, ami miatt térd-, illetve csípőízületi porckopás (arthrosis) jöhet létre. Ennek a kórképnek a kialakulása, gyakran a gyermekkorra vezethető vissza. A nehéz iskolatáska súlyos egészségkárosodást is okozhat a gyerekeknek, legalábbis ez derült ki egy korábbi kutatásból, amelyet az amerikai Biotechnológiai Információs Nemzeti Központ végzett. A nehéz táskát cipelő iskolások felénél találtak kóros gerincgörbületet. „ Amennyiben nagy teher nehezedik a gerincre, a porckorong gyorsabban veszít a víztartalmából, amely aztán gerincferdüléshez, illetve a későbbiekben különböző degeneratív kórképek kialakulásához, például csípőízületi arthrosishoz vezethet” – tudjuk meg Dr. Arnoldtól.

Hogyan alakul ki a csípőízületi arthrosis?

csípőízületi porc kopása igen gyakori betegség. Enyhe formájában csak kifejezetten terhelés során jelentkezik, illetve hosszabb pihenés után lehetnek fájdalmasak az első lépések, súlyosabb esetben azonban akár járásképtelenséget is okozhat, jelentősen rontva ezzel az életminőséget. Ez az elváltozás a felnőtt lakosság 15-20 százalékát érinti. Ilyenkor a porc állománya leépül, elvékonyodik, és így nem tudja a súrlódás gátló szerepét hatékonyan ellátni. Amennyiben a csontvégek között nincs, vagy nagyon vékony a porcréteg, akkor a csontok összeérnek, és ez nagy fájdalommal jár. „Enyhébb esetben konzervatív (műtét nélküli) terápiát alkalmazunk, előrehaladottabb csípőízületi porckopás esetén azonban már sajnos műtéti megoldás is szóba jön, amikor az elkopott porcot műfelszínnel helyettesítjük. Mivel ez egy komoly beavatkozás, a probléma idejében történő felismerésével és hatékony kezelésével, érdemes elkerülni” – hívja fel a figyelmet Dr. Arnold, fájdalomspecialista.

Milyen megoldás létezik erre a problémára?

Ahogy a legtöbb mozgásszervi kórkép, így a csípőízületi porckopás is sikeresen kezelhető aktív fájdalomcsillapítással, akár a probléma kezdeti stádiumában, akár a műtét utáni rehabilitáció során. Ez egy olyan injekciós eljárás, amely gyors és hatékony megoldást nyújt a fájdalomcsillapításban, a gyulladáscsökkentésében, ezáltal a mozgáskorlátozottság megszüntetésében. „A befecskendezett anyagot a problémás ízületek köré célzottan juttatjuk be, így az közvetlenül a betegség gyökerénél hat, támogatva a porcok rugalmasságát és ízületek szöveteinek regenerálódását. Mivel kizárólag természetes alapanyagokból áll és nem tartalmaz szteroidot, ezért nem terheli feleslegesen a szervezetet, viszont a javulás már az első kezelésekkor is érzékelhető, amely a fájdalom jelentős csökkenésében és a mozgás könnyebbé válásában nyilvánul meg.” – osztja meg tapasztalatait Dr. Arnold.

Támogassuk funkcionális gyógytornával és életmódváltással is a gyógyulásunkat!

A csípőízületi porckopásból való felépülés és a terápia fontos eleme, a fájdalmak és a gyulladás megszűnése után, a szakember által vezetett gyógytorna. Ennek célja, hogy az izmok, ízületek mozgástartománya ne szűküljön be, és visszaálljon a statikai-dinamikai egyensúly. Gyógyulásunkat súlykontrollal, megfelelő étrenddel, bőséges folyadékbevitellel tudjuk támogatni, valamint fontos, hogy amennyiben ülő munkát végzünk, munka közben gyakran iktassunk be szüneteket. Hosszan tartó ülésnél válasszunk megfelelő széket, óránként 10 percre álljunk fel, és mozgassuk át magunkat, hiszen a túl sok ülés, izmaink, ízületeink folyamatos egyoldalú terhelése, a mozgásszervi betegségek elsőszámú okozója” – javasolja a fájdalomspecialista.

Forrás: Fájdalomközpont (www.fajdalomkozpont.hu)

 

0 Tovább

Komplex és természetes fájdalomcsillapítás

A túlzott mobilozás következménye, a nyaki fájdalom és merevség

A túlzott mobilozás következménye, a nyaki gerincfájdalom és merevség

A mobiltelefonok és a laptopok elterjedésével, egyre többet panaszkodunk nyak-és válltáji fájdalmakra. Sajnos ez az állapot kezelés hiányában akár maradandó ízületi károsodáshoz is vezethet. Dr. Arnold Dénes Arnold, a Fájdalomközpontfájdalomspecialistája arról beszél, hogy hogyan lehetséges ezt a betegséget kezelni és a fájdalmakat megszüntetni.

SMS-nyak, az új betegség

Dr. Arnold Dénes Arnold nyaki gerincfájdalom fájdalomközpont gerinckárosodás SMS-nyak aktív fájdalomcsillapítás

A Mail Online által, 2016 májusában publikált felmérés szerint, egy átlagos felnőtt évente 20 hétnek megfelelő időt tölt a telefonjával, vagy a tabletjével. A kutatást, az Innocent nevű brit gyümölcslé gyártó cég, 2000 brit felnőtt bevonásával készítette. A felmérésből az is kiderült, hogy az emberek egy ötöde okostelefon függő, és naponta 2 óra 13 percet böngészi a telefonját. Nem elég, hogy sokan naponta 8-10 órát töltünk a munkahelyükön a számítógép előtt görnyedve, ezen felül még rengeteg időt, heti 15 és fél órát szánunk mobilunk nézegetésére. Sajnos ezek az eszközök nem csak pszichés függőséget okoznak, hanem rendkívül káros hatásúak a nyak- és a váll ízületeire nézve is. Ma már szokás „SMS nyak-nak” nevezni azt a gerinc deformitást, amely a tabletezés, az okostelefonozás, az sms-ezés következtében kialakul.

Mi a háttere ennek a kórképnek?

A képernyő nézegetése közben fejünket 45-60 fokos szögben döntjük meg. Ha hosszú ideig ebben a pozícióban tartjuk a nyakunkat, akkor közel 30 kilogrammnak megfelelő nyomás nehezedik erre a gerincszakaszra.  Ennek a többlet tehernek a hatására deformálódik a gerinc, a rendellenes tartás pedig izomfeszüléshez, nyak-és vállmerevséghez, fájdalomhoz vezet. Abban az esetben, ha ez a kényszertartás túl gyakran és hosszú ideig áll fenn, komolyabb gerinckárosodások is kialakulhatnak, mint például a meszesedés, a porckopás, a porckorongsérv. „ Nagyon sokan keresnek meg a rendelőben nyaktáji panaszokkal, amely egyértelműen a lap-topok és a mobiltelefonok túlzott használatára vezethető vissza.” –osztja meg tapasztalatait Dr. Arnold, fájdalomspecialista.

Hogyan szüntethetjük meg ezt a problémát?

A nyakfájdalom hátterének megállapítása után első lépés mindig az aktív fájdalomcsillapítás, amely során kúraszerűen, speciális hatóanyag kombinációt juttatunk az érintett területre.  Mennyiségét a fájdalom hátterének, mértékének, a kórelőzménynek és a páciens fizikai állapotának megfelelően választjuk meg. Ez a fájdalom- és gyulladáscsökkentő hatású, célzott injekciós terápia közvetlenül a fájdalom forrásánál hat, így intenzíven támogatja a gyógyulást. Miután megszüntettük a fájdalmat,  funckionális gyógytornával visszaállítjuk a csigolyák, kisízületek, porckorongok egészségét és az izmok-inak-ízületek  dinamikus egyensúlyát. A mozgásterápiával fejlesztjük és fokozzuk a nyaki gerinc mobilitását és az izomerőt is. Nem szabad azonban arról sem elfelejtkezni, hogy a gyógyulás fontos feltétele a megfelelő életmód kialakítása is. A mindennapos testmozgás, a gerincet átmozgató mozgásformák (gerinctorna, gerincjóga) nagyon jót tesznek az ízületeinknek, és képesek kompenzálni a helytelen testtartásból adódó problémákat. „Természetesen nagyon nehéz kiiktatni az életünkből a mobiltelefonunkat, vagy a számítógépünket, azonban odafigyeléssel, és időben megkezdett mozgásszervi terápiával sokat tehetünk a panaszaink megszüntetéséért és a maradandó egészségkárosodások elkerüléséért” – mondja a fájdalomspecialista.

 

Forrás: Fájdalomközpont (www.fajdalomkozpont.hu)

 

0 Tovább

Komplex és természetes fájdalomcsillapítás

Titokzatos betegség, a befagyott váll szindróma

váll vállfájdalom befagyott váll fájdalomközpont dr. arnold dénes arnold aktív fájdalomcsillapítás


Orvosi nyelven, befagyott váll szindrómának nevezik azt a betegséget, amelynek hatására a szalagok, izmok megrövidülnek, a vállízület teljesen lemerevedik és mozgásképtelenné válik. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy milyen tényezők lehetnek felelősek kialakulásáért, viszont az időben megkezdett kezeléssel a folyamat visszafordítható. A mindennapi életünket megkeserítő fájdalom, a merevség és mozgáskorlátozottság megszűntetésének lehetőségeiről, Dr. Arnold Dénes Arnold, a Fájdalomközpont fájdalomspecialistája beszél.

TÚLKÍMÉLÉS, HORMONZAVAR, SZÍVBETEGSÉG ÉS PARKINSON-KÓR IS ÁLLHAT A HÁTTÉRBEN

Vállízületünk összetett funkciót lát el, és azt is kijelenthetjük, hogy testünk legmozgékonyabb, ennek köszönhetően az egyik legsérülékenyebb területe, amely sportoláskor, vagy közúti baleset során könnyen károsodhat. Ilyen esetben előfordulhat, hogy átmenetileg, vagy véglegesen, részlegesen, vagy teljesen lemerevedik. Befagyott váll szindróma esetén azonban nem erről van szó, ilyenkor az ízület minden külső behatás nélkül válik mozgásképtelenné, és az orvosok is csupán találgatni tudják, hogy milyen tényezők lehetnek felelősek kialakulásáért. Általában akkor figyelhető meg, ha valamilyen oknál fogva tartósan nem mozgatjuk a vállunkat, pl. műtét után, amikor hosszú ideig nyugalomba van helyezve az ízület. Előidézhetik továbbá hormonzavarok is, többek között az inzulin működésének zavarai, vagy a már kialakult cukorbetegség. Megemeli a kockázatát a pajzsmirigyhormon funkciójának romlása, sőt szívbetegség és Parkinson-kór esetén is növekedhet a befagyott váll gyakorisága.

SZAKASZAI ÉS TÜNETEI

Ebben a mozgásszervi kórképben a szalagok, az izmok megrövidülnek, az ízületet körülvevő tok rugalmasságát veszti, a mozgások korlátozottá és fájdalmassá válnak. Emiatt a páciens még kevésbé mozgatja vállát, azonban ezzel csak a folyamat súlyosbodását idézi elő. A szindróma lassan, fokozatosan alakul ki. Az első 2-3 hónapban a váll nagy fájdalmak árán, de még mozgatható. A következő 4-6 hónapban csökken ugyan a fájdalom, ellenben a merevség fokozódik. Ezt követi az „olvadási időszak”, amely akár egy évig is eltarthat, ez alatt az idő alatt, fokozatosan ismét mozgathatóvá válhat az ízület. Befagyott váll esetén a betegek nyugalmi állapotban is jelentkező, folyamatos fájdalomról panaszkodnak. Mozgásuk nehézkessé válik és ez már a mindennapi cselekvésekben is korlátozza őket: nehézséget okoz a fésülködés, a fogmosás, az öltözködés, illetve alvás közben nem tudnak az érintett oldalra fordulni. „Általában a középkorú hölgyek jelentkeznek a rendelésemen ezzel a problémával. Tapasztalatok szerint, körükben kétszer olyan gyakori ez az elváltozás, mint férfiak esetében” – mondja Dr. Arnold.

AKTÍV FÁJDALOMCSILLAPÍTÁS ÉS CÉLZOTT MOZGÁSTERÁPIA LEHET A SEGÍTSÉG

 Ebben a kórképben nagy hangsúly van a megfelelő időben elkezdet, célzott mozgásterápián annak érdekében, hogy a mozgásfunkciók minél előbb helyreálljanak. Ugyanis, ha tartósan fennáll ez a jelenség, akkor egyrészt gyulladás is kialakulhat a vállízületben, másrészt ez a mozgáskorlátozottság az egész testre kihathat, hiszen a mozgásszerv-rendszer elkezd kompenzálni, és így a változás a többi ízületet is érinteni fogja. Ez megnyilvánulhat például a testtartás megváltozásában, hát- és nyak fájdalomban, vagy az ellenkező oldali váll túlterhelésében. „A gyógytornával párhuzamosan alkalmazott kezelési módszer, az aktív fájdalomcsillapítás terápia, amely hatékonyan szünteti meg a fájdalmat és a gyulladást. A specifikusan erre az ízülettípusra ható, szteroid-mentes anyagot ilyenkor a vállízület köré juttatjuk, ezzel a gyökerénél kezeljük a problémát és az azt kiváltó okokat is. A maximális gyógyulás érdekében természetesen kúraszerűen javallott a kezelés, amelyet, ha megfelelő mozgásterápiával kombinálunk, az izom- és ízületi funkciók helyreállnak, és teljes gyógyulás következhet be” – tudjuk meg Dr. Arnoldtól.

 

Forrás: Fájdalomközpont (www.fajdalomkozpont.hu)

 

0 Tovább

Komplex és természetes fájdalomcsillapítás

A stressz káros hatása mozgásszerveinkre

Gyakran előfordul, hogy a gerinc fájdalmának hátterében nincs röntgenfelvétellel kimutatható elváltozás. Ilyenkor gondolni kell arra, hogy a panaszokat a mindennapi feszültség okozza. Arról kérdeztük Dr. Arnold Dénes Arnoldot, a Fájdalomközpont fájdalomspecialistáját, hogy hogyan függ össze a mentális állapot a nyak, a derék, valamint a hátfájdalmakkal.

Fájdalomközpont fájdalomcsillapítás aktív fájdalomcsillapítás dr. Arnold Dénes Arnold nyakfájdalom vállfájdalom hátfájdalom trigger pontok stressz

Mik azok a stressz reakciók?

A mozgásszervi problémák jó része civilizációs ártalom, amely a mozgáshiányból, az ülő életmódból a helytelen tartásból és a mindennapi feszültségből ered. A pszichikai és/vagy fizikai eredetű stresszre az ember „stressz reakciókkal” válaszol. Ez olyan kémiai és hormonális változások összessége, amely mobilizálja a vészhelyzettel való megküzdéshez szükséges erőforrásokat. Őseink életében ezeknek az élettani változásoknak főleg akkor volt szerepük, amikor védekezni, harcolni, vagy menekülni kellett.  Ma már inkább olyan helyzetekben van jelentőségük, amelyek feszültséget váltanak ki belőlünk, mert megítélésünk szerint veszélyeztetik testi és lelki jóllétüket. Ilyenkor felgyorsul a pulzus, emelkedik a vérnyomás, kitágul a pupilla, megfeszülnek az izmok. A stresszre adott válaszreakció nagyon hasznos és szükséges az ember számára, hiszen fenyegetettség esetén, a szervezet ilyen módon mozgósítja tartalékait. Baj akkor van, ha ez a „készültségi állapot” nem szűnik meg a veszély elmúltával, hanem állandósul. Ebben az esetben a szervezet nem tud „kikapcsolni”, ami nagy megterhelést jelent a szív- és érrendszerünkre, az idegrendszerünkre és a mozgásszerveinkre is.

Vezető tünet a nyak, a váll – és a derékfájás

Ha a stressz huzamosabb ideig fennáll, a test folyamatosan veszélyt érzékel, az izmok tartósan megfeszülnek, amely kitűnő táptalaja különböző mozgásszervi elváltozásoknak. A hosszas izomfeszülés izomgörcsöt okoz, amelynek hatására könnyen kialakulhatnak izomcsomók, fájdalmas pontok (trigger pontok) melyek akár krónikus fájdalommal is járhatnak. Sajnos, ha hosszú ideig fennáll ez az állapot, az állandó feszülés miatt az izmok, inak, szalagok egyensúlyi állapota megbomlik, "beáll" a nyak, a vállöv, befeszül az ágyéki gerincszakasz. „A hozzám fordulók jelentős része derék, nyak, illetve vállfájdalomtól szenved. Bár a tünet valós, nagyon gyakran előfordul, hogy a háttérben még sincs röntgenfelvétellel kimutatható elváltozás. Ilyenkor gondolni kell arra is, hogy a mozgásszervi bántalom pszichoszomatikus eredetű” – osztja meg tapasztalatait Dr. Arnold, fájdalomspecialista.

Mi segít a stressz okozta fájdalmon?

Átmenetileg a pszichés eredetű fájdalom csökkentésében segíthetnek a szájon át alkalmazható fájdalomcsillapítók és a patikában kapható izomlazító krémek. Tartós sikerre azonban – főleg ha a probléma már állandósult, - az aktív fájdalomcsillapítás alkalmazásával lehet számítani. Ez egy komplex mozgásszervi terápia, amely egy injekciós kúrából, valamint a mozgásfunkciókat visszaállító funkcionális gyógytornából áll. Ez a két kezelési mód már rövid időn belül gyorsan és hatékonyan megszűnteti az izomfeszülést, valamint az ehhez kapcsolódó fájdalmakat, és mozgáskorlátozottságot. Mivel az alkalmazott hatóanyag kombináció személyre szabott, nagyon jó eredményeket lehet elérni a tartós gyógyulásban. Nem kell attól sem tartani, hogy megterheli a szervezetet, hiszen szteroid-mentes és semmilyen egyéb kémiai összetevőt sem tartalmaz. A maximális gyógyhatás elérése érdekében azonban életmódunkban is szükséges bizonyos változásokat bevezetni. Amennyire lehetséges, csökkentsük az életünkben a stresszt, alkalmazzunk masszázst, relaxáljunk. Mozogjunk legalább heti 2-3 alkalommal, gyakran nyújtsuk az érintett területet, nagyon jó hatású ilyen esetben a jóga és a pilates. Táplálkozzunk egészségesen, kerüljük a túlsúlyt, és ami nagyon fontos, szánjunk elegendő időt pihenésre, kikapcsolódásra is.

Forrás: Fájdalomközpont (www.fajdalomkozpont.hu)

 

0 Tovább

Komplex és természetes fájdalomcsillapítás

Követők

drlaslo Törpicsek Prima Medica Központok Primamedica5

Fájdalom

blogavatar

Aktív fájdalomcsillapítás módszereinek bemutatása a leghétköznapibb és ritkább mozgásszervi problémákon keresztül. A blog szakmai hátterét a Fájdalomközpont fájdalom-magánklinika szakorvosa dr. Váradi Éva biztosítja, aki tapasztalat reumatológus- fizioterápiás szakorvos. A fájdalom megközelítése során mindig több oldalról közelíti meg a leghatékonyabb kezelés kiválasztásához.
- Orvosi Guna terápia
- Ízületi hialuronsav injekció
- Bemer mágnesterápia
- Kezelhető fájdalmak
- Lágyrész hialuron injekció
- Lökéshullám terápia
- Akupunktúra
- Gyógytorna